|
 Az
egykori premontrei gimnazista, a 90 éves Kukorelly Pál küldött
nekünk egy írást a saját diákéveiről. Sok kis anekdota füzérében jelennek
meg a fontos szereplők, helyszínek, események. Az 1943-1950 közötti
időszak, mely az iskola életében is fordulatos volt, számára drámaian és
hirtelen zárult le, a visszaemlékezést mégis az objektív szemlélet és a
derű jellemzi.
Megtudhatjuk belőle
többek között:
-
kik és honnan kapták becenevüket
-
hogyan éltek és tanultak a faluról
bekerült fiúk
-
mivel foglalkoztak a premontrei tanárok
az iskola államosítása után
-
mik voltak a kedvelt iskolai sportágak,
amikből versenyekre is jártak
Kukorelly Pál, bár
Svájcban él, mint a sörgyáros Reischl család leszármazottja gyakran jön
Keszthelyre. A gimnázium részére létrehozta a Kukorelly-Reischl Tanulmányi
Alapot, ezzel támogatja a rendszeres Idegennyelvi Nap versenyeit. Előszót
írt a nemrég megjelent „Keszthely serfőzdéje” című
ipartörténeti-építészettörténeti könyvhöz, és megérte, hogy nagyapjáról, a
polgármester Reischl Imréről utcát neveztek el.
Az iskolai visszaemlékezés hátteréül tudnunk kell, hogy az 1940-es évek
végi államosítások során a Reischl család tagjait megfosztották minden
megélhetési forrásuktól. A nagybácsi, Reischl Marcel Ausztriába szökött.
Pál és testvére, György a gimnáziumból való 1950-es kizárásuk után más
városokba költöztek, hogy tanulni tudjanak. Kukorelly Pál Veszprémben
dolgozott, majd szakérettségit tett. 1956-ban ő is elhagyta az országot,
és Svájcban tanult közgazdaságtant, majd lett gazdasági tanácsadó és
professzor.
Olvassuk el a
visszaemlékezést!
A premontrei dr.
Szalay Albin volt az igazgató. Nyár volt, beiratkozás, 10 éves fiúk és
talán egy-két lány a hosszú asztalnál. Egy középméretű soványka fiú áll
mellettem. Szalay Albin jól megnézi, tudja, hogy Jenci egy kis Somogy
megyei faluból jön, és kissé kételkedve rámosolyog: „ahogy ragyogó
szemedből kinézem, majd a latinnal is megbarátkozol”. Jenci lett az
osztály 3-5. legjobb tanulója. Orvosdoktorként végzett Budapesten.
B. Feri az érettségiig vitte eminens rangját. Fantasztikus szorgalmának
köszönhetően Feri 8 éven át volt osztályelső. Őt szintén egy somogyi
falusi tanító (meg biztos a plébános) ajánlotta gimnáziumi felvételre.
Feri a budapesti Műegyetemen végzett.
A premontrei gimnáziumban emlékezetem szerint tandíj nem volt, csak talán
egy kis beiratkozási költség. A vidéki paraszt szülők gyermekeik
keszthelyi lakásáért és élelmezéséért nagyrészt természetben fizettek,
akár keszthelyi polgári családoknál voltak mint „kosztos” diákok, akár az
Internátusban. Ez az Eötvös utca sarkán volt, ahol ma a Budapest Bank
található. Az Internátusban 25-30 fiú lakott, étkezett és délután 2 órát
felügyelet mellett tanult. Az intézmény Rákos bácsi és felesége
vállalkozása volt. Az 1950-60-as években (állami?) leány kollégiumként
működött. Ebben az időben ugyanott menza is volt a gimnazistáknak, ezeknek
délután tanulószobája volt a gimnázium épületében.
Az 1948-as
államosításig mindent premontreiek tanítottak, kivéve a tornát – a
„Mester”, Bánhidi Károly sokoldalú sportember és mindentudó
szertornász volt, aki még az igazi TF-et végezte volt.
Hogyan is volt a
tanterv? Azt hiszem, hasonlított a mostanihoz. Persze akkor 8 éves volt a
gimnázium.
Kémia volt, biológiának ott volt a természetrajz, amit a „kis Iharos” (kb.
165 cm) alias dr. Iharos Alfonz tanított. A premontrei tanárok közül a
„kis Iharos” érte el a legnagyobb nemzetközi tudományos elismerést. A
Tardigrade kisállatok [medveállatkák] kutatását 1936-tól 1982-ig
folytatta, az 1948-as államosítás után mint káplán ill. plébános
Balatonkeresztúron, majd Fenyvesen, és világszerte publikált.
A magyar nyelv tanulásával nemcsak magát a nyelvet, hanem a magyar
irodalmat is tanultuk, amelynek során sok verset is tanultunk és
szavaltunk és színdarabokat olvastunk az osztályban. Néhány verset még ma
is tudok belőlük. A magyarórákon megtudtuk, ki volt Goethe, Schiller, vagy
éppen Voltaire, Molière és persze Shakespeare. Baudelaire-ről nemigen
hallottunk. Mert ugye Baudelaire nem volt valami nagyon katolikus, csak
úgy mint Ady. Ezenkívül, éppen úgy, mint manapság, Adynak azt is
felrótták, hogy nem volt úgy magyar, ahogy elvárták volna tőle. Nem volt
eléggé „nemzeti”.
Latin „auctorokkal” [írókkal] elég sokat kínoztak bennünket. Tacitust
találtuk a legnehezebbnek. Be kell vallanom, minden ellenvetés ellenére, a
sok latinóra nem volt hiábavaló: sokat segített nemcsak a franciában,
hanem a németben, és később tán még többet az angol tanulásában. Ugyan
nemigen tudok se spanyolul, se olaszul vagy románul, de hála a latinnak,
újságjaikba könnyedén beleolvasok. Ahogy ezt most itt leírom, megdöbbentő
emlék ugrik elő: Miklós Rafi [Miklós Rafael osztályfőnök], aki
egyébként magázott bennünket, meglehetősen zavarba hozott, amikor 40-plusz
osztálytárs előtt megdorgált: „szégyelld magad, ilyen gyenge dolgozatot
írni, te, akinek a nagyapja ebben az iskolában olyan híres, kiváló
latinista volt”.
A modern idegen nyelvek tanulása a következőképpen volt előírva: 8 év
latin kötelező (görög lehetséges), 3. évben német, 5. évben francia. Angol
külön órán. Nemcsak a latinnál, hanem németből és franciából is korán
kezdtünk „valódi” kis szövegeket olvasni és fordítani és verseket tanulni.
Néhányat még ma is tudok belőlük; sok jó szó és fordulat megmaradt
ezekből.
Premontrei tanárok
Említsünk meg itt csak
néhány kiválóságot és érdekes alakot. A kettő gyakran ugyanaz. Dr.
Miklós Rafael osztályfőnökünk volt és adta a mindennapi latint és
osztályfőnöki órát.
A francia nyelvet visszavonulásáig a legendás, sokoldalú és szellemes,
néha gunyoros és mégis kedves dr. Klempa Károly adta. Németet
helyettesített egy félévben. Meg-megnézte a szótárfüzetünket. Egyik fiú
tolongani helyett az írta be: tologatni. Erre Karcsi bácsi: „na te
Kanizsai, mire gondoltál?” Klempának két anyanyelve volt, magyar és német.
Jól tudott franciául, angolul és olaszul is. A Monarchia gyermeke volt.
Sallér Géza tanár úrnál fejből kellett tudni az egész német vegyes
melléknévi ragozást. Nem volt mese! Igen komoly tudós ember volt még a
fizikus dr. Jakab Lajos, akinek jónéhány diákja köszönhette komoly
tudományos karrierjét.
Van még két különlegesen érdekes és színes karakterű premontrei, akiket
nem hagyhatok ki. Kún Kázmér, jó darab ember, tele energiával,
kemény komolysággal verte belénk a matematikát. Sztentori hangja
félelmetes volt, de csak kicsit féltünk tőle, mert tudtuk, jó ember.
Valószínűleg tetszettek neki a lányok, s ezért mondogatta, mikor jókedve
volt: „Konty alá nem való a matematika”. Tarr Kati volt az egyik legjobb
matematikus az osztályban.
Kún Kázmér tegezett bennünket. Történt, hogy tanfelügyelő jött be az
órára: Kún tanár úr (csúfneve nem volt) a fekete táblán magisztrális
előadást-demonstrációt tartott, s közben egyszer-egyszer fejét félig az
osztály felé fordítva mondta: „így hát látják ÖNÖK, értik ÖNÖK...” – ahogy
a tanfelügyelő kiment, felénk fordult és nagyon vidáman, pajkos mosollyal
megszólalt: „Na marhák, ÖNÖK is voltatok”.
Talán még színesebb figura volt Horváth Tibor Antal, a
történettudományok doktora, több tudós könyv szerzője. A reverenda alatt
vastag cipőjében különös zoknikat hordott, ezért volt a beceneve „Kapcás
Tóni”. Függtünk rajta, ahogy mondta-mesélte a történelmet. XIV. Lajos
udvaráról sokmindent elmondott, többek között a kényelem és tisztaság
hiányát: ceruzával mutatta be, hogyan vakarta ezüstpálcával a fejét a
király, akinek parókája alatt tetves feje/haja viszketett.
Diáktársak
Bár bőven volt köztük
eredeti, különleges figura, a diáktársaktól egy-két kivétellel most
eltekintek. Jakab tanár úr erőforrásokról beszélve elmagyarázta az
atomenergiát és a bomba potenciálját, ami igen mély benyomást keltett.
Jazz Father, ez volt a fiú beceneve, felugrott a padból és felkiáltott:
„ennek véget kell vetni, a legjobb lenne ezeket a tudósokat mind
agyonlőni”.
Egyikünk, aki gáláns sikereivel dicsekedett, Prepától jópofa becenevet
kapott, ami aztán az egész városban elterjedt: Kefegyerek, illetve röviden
Kefe.
Egy csendes hangú tapolcai bejáró, Jakab-tanítvány, a budapesti Műegyetem
és azt követő munkái eredményeként Kossuth-díjas lett.
Kacsa osztálytársam ugyan nem kapott Kossuth-díjat, de 100 méteren ő volt
az egyik leggyorsabb. Profi focista lett, szép karriert futott be az NB
I-ben Pécsett, majd Budapesten.
Az Iskola
Az iskolaépület, ami
ugye több mint 100 éves, úgy látom, nem változott (sajnos nem lett se
nagyobb, se modernebb). Az épület infrastruktúrája – villanyáram, víz,
szanitér –, gondolom, „örök idők óta” megvan, csak a fűtésrendszer
változott: vaskályhák voltak, és... a szocialista tervgazdálkodás
bevezetése után többször volt szénszünet. Egyik szénszünet alkalmával
nagyon enyhe január / február volt. Akkor tanultam meg bal lábbal IS
focizni.
A régi premontrei épületben laktak a paptanárok kis lakosztályaikban.
Életmódjukról (ez talán szerencsés) nem sokat tudtunk.
A tornaterem a mai helyén volt, hetente 2x volt torna. Az udvaron volt a
kosárlabda és a súlylökés. A kézilabda még nem hódított vidéken.
Atlétikára hetente egyszer vagy kétszer délután a Balaton melletti
focipályára jártunk.
Az iskolaépületben a főbejárat mellett, a portásirodával szemben ma valami
raktárféle van, emlékem szerint ott volt tanári könyvtár, valahol máshol a
diákkönyvtár. Ezeknek tudtommal valószínűleg híre sincs már.
Az államosítást követő fokozódó politikai ellenőrzés és befolyás
megbontotta a rendet. Nemcsak a könyvtárak tűntek el, hanem sok, a régi
világból megmaradt vagy esetleg arra emlékeztető felszerelés is
elemésztődött. Ennek a folyamatnak vannak még ma élő tanúi Keszthelyen.
Nadrágos / szoknyás
tanárok
A gimnázium
államosítása korszakot nyitó ideológiai tett volt, egy politikai rendszer
szolgálatában. A premontrei tanárok szélnek eredtek: néhányuk falusi pap
lett, többen ide vagy oda dolgozni mentek, páran emigráltak. Kún Kázmér,
zseniális parasztfiú, kb. 60 éves falusi plébánosként két-három termés
rekordot ért el Hegymagas környékén. Iharost már említettük.
Nagy kérdőjel volt, milyen lesz a gimnázium ismeretlen, „nadrágos”
tanárokkal. Hát nem lett rossz, jó tanerőket hoztak.
Dr. Szántó Imre, alsópáhoki parasztfiúból keszthelyi premontrei
eminens, majd történelem-latin-magyar szakos Eötvös kollégista, új
osztályfőnökünk lett. Egyéb történelmi munkái között két vaskos kötetben
megírta Hévíz történetét.
Kiváló, bár rigorózus magyartanár és igazgató volt a szép mély hangjáról
ismert Gőgös Ferenc, aki ugyan szerinte vegyesfelvágott stílusú házi
dolgozatomra kemény, margóra írott kritikáját megtoldva egyest adott.
Emlékezve rá, most is nagyra becsülöm: biztos igaza volt.
Az egyik új matektanár a kissé „precióz”, halkszavú Szepesi Tibor
volt. Aztán fontos figuraként kell megemlékezni Jánky Istvánról alias „Totyakról”,
aki franciát tanított, nyugodt fölénnyel hordta pocakját, és akinek,
főleg, szép felesége volt. A város legelegánsabb férfiembere volt Németh
Dezső némettanár, rendkívül disztingvált, kissé sánta, csinos feleségével.
Gőgös Ferenc igazgatót váltotta később Szőkefalvi-Nagy Zoltán,
úgy emlékszem, kémikus-biológus. Néhány bekezdéssel később neki még fontos
szerepe lesz itt.
Hölgy tanárok is voltak. Róth Erzsi a polgári leányiskolából jött,
de neki magasabb intézményekben kellett volna tanítani: méltó utódja lett
a matematikus Kún Kázmérnak, csak kicsit kellemetlenebbül volt szigorú.
Egy nap aztán megjelent a fiatal franciatanárnő. Többen voltunk, akik már
régóta nagyon kedveltük a francia nyelvet, de ez a préférence a tetőre
hágott. Nem mindenki vallotta be, de gyorsan szerelmesek lettünk.
Diákélet, egy kis
kultúra
Hosszan kéne írnom
róla, de kötelező pár szót ejteni a diákéletről. A kisebb kicsapongásokat
mellőzöm, hosszú lenne. A premontrei időkben fontos szerepet játszott a
Mária Kongregáció, a cserkészet, az énekkar és a gimnáziumi színházi élet.
Utóbbi kettő majd a DISZ-szel [Dolgozó Ifjúság Szövetsége] és az
úttörőkkel együtt az államosítás után újra fontosak lettek.
Házi szerzők és művészek rendeztek és léptek fel – bohózat, dráma, népi
tánc, operettféleségek. Nagy romantika volt, amikor lebegő hosszúruhás
leányok francia négyes felállásban táncolták a Gyertyafény keringőt
iskolai zenészekkel a rajzteremben. A Széchenyi utcában, a volt Gösser
illetve a valamikori Hungária szálloda és vendéglő mögött (ahol most egy
meglehetősen csúnya vagy legalábbis banális ház van épülőben) a
szállodához tartozott egy igazi, valódi színházépület. Ott a gimnázium
több komoly rendezvénnyel lépett volt fel.
Egy alkalommal csaknem politikai botrány tört ki. Osztálytársak voltunk mi
négyen, köztünk Prepa volt a kis zseni. Zongorázni nem tudott, de jól
billegetett és zenélt is. Jópofa versikéket írt és néha zenét is
szerkesztett hozzájuk, vagy egész egyszerűen ismert slágerekböl
kölcsönöztünk. Együtt, „csak úgy”, elkezdtünk négyesben négy hangra
énekelgetni. Elneveztük magunkat Hilarité-Vidámság kvartettnek. Jónéhány
divatos dallamot / ritmust megtanultunk és à capella énekeltünk. Ez később
nagy divat lett, de mi akkor már komolyabb dolgokra mentünk. Egy este
egyéb gimnáziumi programok keretében két-három számot előadtunk a Hungária
színháztermében. Tomboló siker. De mi volt a botrány? Az ilyen zene (?)
nyugati imperialista stílus volt a szovjetkommunista kultúrponciusok
szemében. A Párt figyelmeztetést jelzett a gimnáziumnak.
Sport és kapcsolatok
A legfontosabb
„nemzetközi” esemény, amire emlékszem, az egy több sportot felölelő
egésziskolás verseny volt a zalaegerszegi Zrínyi Gimnáziummal. A fő
számokat persze a football meg a kosárlabda adta. Atlétikára ebben a
keretben nem emlékszem. Az egerszegi gimi torna- és egyéb termeiben
aludtunk, a focimeccs a városi nagypályán volt vasárnap délelőtt. A
football meccs hosszadalmas egerszegi vezetés után 2:2-vel végződött.
Keszthely becsületét Kacsa két gólja mentette meg.
Vissza kell térnünk a cserkészetre. Említettük már a Mária Kongregáció
iskolai egyesületet, amely kölcsönös (baráti és békés) féltékenységgel
nézte a cserkészetet, de annak ellenére, hogy ők is rendeztek nyári
(sátor) tábort, a cserkészethez hasonlítva sokkal kevésbé volt sikeres. A
keszthelyi 79. számú cserkészcsapat nagyon népszerű volt és különlegesen
híres lett, miután 1936-ban (nem voltam ott!) a gödöllői Világ-Jamboree-n
Teleki Pál miniszterelnök beírta a keszthelyi cserkészcsapat
vendégkönyvébe: „Biztosítom Klempa pontya, senki gyomrát el nem rontja”. A
mi fantasztikus Klempa Károlyunk volt akkor a keszthelyi
cserkészparancsnok, az a Klempa, aki egy cserkészoperettet is írt /
szerzett.
Végjáték
Egy epizóddal zárunk,
amelynek sajnos e sorok írója volt az egyik főszereplője.
A gimnáziumban ugye volt DISZ, s annak Szilvási Lajos volt az
iskolai titkára. Egy április eleji napon [1950-ben] mondták neki, hogy
iskolagyűlést hívjon össze a rajzterembe, délután. Engem nem engedtek be a
terembe, a folyosón járkálva látom, érkezik a „Szeplős”, a járási
párttitkár.
Másnap délelőtt az iskola pedellusa bejött óra közben az osztályba: „az
Igazgató úr Kukorellyt kéreti az irodájába”. Szőkefalvi-Nagy Zoltán
kedvesen fogadott, de hamar a tárgyra tért: „el kell hagynod az iskolát;
ha te nem mész, nekem kell majd mennem”. Válaszom természetesen az volt,
hogy én megyek, Igazgató úrnak kis gyerekei vannak.
Hetedikes voltam, 15 hónap kellett volna az érettségiig. Mi lehetett
mindennek az oka? Családom- szüleim, nagyszüleim mindkét oldalról ún.
osztályidegen elemek voltak a szovjetkommunista rendszer szemében. Sokféle
üldöztetésben részesült az egész família. Így fordulhatott elő, hogy
egyszer már, kb. 15 éves koromban, soha nem tudtuk meg miért, beidéztek a
rendőrségre, talán csak kis megfélemlítő manőverként. Most viszont
kiderült, hogy a Párt járási titkára adta kizárásomra az utasítást. Ezért
vagyok „félbemaradt” régi diák.
Ez az epizód a
magyarázat a jelen írás címéhez.
Kukorelly Pál
A karének vezetője
Szalay Albin igazgató volt.
(Részlet a gimnázium 1943/44-es tanévi értesítőjéből.)
|
