|
Veszprémben, majd Keszthelyen járt gimnáziumba. Rabul ejtette a
villamosság, a szegedi Ipari Technikumba készült beiratkozni, azonban az
iskola javaslatára előképzésként a bp.-i Órásipari Szakiskolába kezdett
járni, amit nem fejezett be. A nyarat a keszthelyi villanygyárban
töltötte. Ezután a szegedi vasgyárba került. Hamarosan beiratkozott a
kaposvári kereskedelmi iskolába. Kaposvárott megismerkedett Rippl-Rónai
Ödönnel, az ő ösztönzésére kezdett festeni. Első jelentősebb képét
1914-ben készítette. 1915-től a nagybányai festőtelepen tanult Thorma
János és Réti István tanítványaként, az itteni hagyományokat
fejlesztette tovább. 1916-ban Szatmár vm.-től ösztöndíjat kapott, de nem
tudta felhasználni, mert behívták katonának. Később a keszthelyi
hadikórházba került, ahol megismerkedett Egry Józseffel. 1918-ban
szerelt le, de nem folytatta művészeti tanulmányait. Kapcsolatba került
Kassák Lajossal és az aktivistákkal. A Tanácsköztársaság utolsó napjait
Keszthelyen töltötte Kassákkal, Schadl János festővel, Szántó Rudolf
íróval. Kaposváron élt, de gyakran tartózkodott Keszthelyen. 1921–22-ben
Bécsben, 1923–26-ban Berlinben élt és dolgozott. Bécsben Graphik c.
expresszionista rajzait tartalmazó albumot jelentetett meg. 1926-ban
visszatért, csatlakozott a Gresham-körhöz, melynek hitvallása a
látványból való kiindulás volt. Pöstyénbe költözött, ahonnan gyakran
utazott Bp.-re, ahol 1938-ban letelepedett. Rendszeresen szerepelt a
Műcsarnok és az Ernst Múzeum kiállításain. Ezekben az években születtek
legjobb alkotásai, amelyek egyben stílusváltást is jelentettek a
pályáján: a nagybányai hagyományokat követő oldottabb festészet,
pasztelltechnika vált hangsúlyossá a képein. 1940-től nyaranta a Balaton
vidékén dolgozott, Ábrahámhegyen házat is vett, a ’40-es évek elején
többször megfordult a szolnoki művésztelepen. 1945 után a hazai
művészeti élet vezető egyénisége lett. A bp.-i képzőművészeti főiskola
tanára volt 1945–78-ig, ahol számos, később kiváló festőt tanított.
1937-től jelentős szak- és szépirodalmi tevékenységet is folytatott.
Elbeszélései jelentek meg a Nyugatban és a Csillagban. Elméleti és
önéletrajzi írásai később önálló kötetben is napvilágot láttak.
Utóbbiakban gyermekkori élményeinek helyszíneire, Keszthelyre és a
Balatonra is emlékezett. 1948–49-ben a Magyar Művészet c. folyóirat
újraindítója és szerkesztője volt. Olaszországban, Franciaországban,
valamint Angliában és Hollandiában is járt tanulmányúton. Olajképein,
pasztellrajzain a valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte
látomásszerűen jelennek meg, a sajátos kolorit – sárga, kék és
dohánybarna színek – mellett jellemzőjük egyfajta filozofikus, meditatív
szemléletmód is. Természetelvű művész volt. Képeinek nagy része a
nagybányai hagyományokon alapuló impresszionista stílust képviseli.
Falképeket is készített, ezek díszítik pl. az Erkel Színházat (1972),
vagy az MTA Régészeti Intézetét is (1966). Munkásságát a Szinyei
Társaság nagydíjával (1929), Munkácsy-díjjal (1950), Érdemes Művész
(1952), Kiváló Művész (1964) címmel, két alkalommal Kossuth-díjjal
jutalmazták (1948, 1970). 1995-ben Bernáth Aurél Társaság néven Bp.-en
művészeti egyesület alakult emlékének ápolása, tanítványainak
összefogása és kiállítások rendezése céljából.
F. kiáll.: Bp. (Ernst Múzeum, 1928, 1930, 1932, 1939, 1956, 1985) ;
Berlin (1931) ; Prága (1957) ; London (1962) ; Velencei Biennálé (1962)
; Bp. (Tört. Múzeum, 1972) ; Moszkva (1975) ; Kaposvár (1977, 1980) ;
Sopron (1999)
F. k.: Nagybányai piactér (1916). – Csendélet sakktáblával (1924). –
Riviéra (1926-27). – Reggel (1927). – A tél (1929). – Halászkikötő
sirályokkal (1931). – Pásztorlány (1937). – Vidéken (1941). –
Karácsonyfa (1946). – Marili (1952). – Pest látképe a Parlamenttel
(1954).
|
